Hajópincér
iskola

Bujtár Tímea

Bujtár Tímea vagyok, a Hajópincér Iskola német oktatója. A német nyelv iránti elköteleződésem 7 éves koromban kezdődött, már az általános iskola első osztályában.

Tanulmányaimat Salgótarjánban a Gagarin Általános Iskolában kezdtem, majd a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium emelt német tagozatára jártam. A 11. osztály végén cserediákként tanultam Németországban Weil am Rein-ban a Kant Gymnasium-ban.

12 év német tanulás után elkötelezettje lettem a német nyelvnek, ezért továbbtanulásra az ELTE germanisztika – német szakirány szakát választottam. Németből sosem elég, még mélyebben érdekelt a német nyelvtudomány, így tanulmányaimat német nyelv, irodalom és kultúra mesterszakon folytattam, szintén az ELTE-n, ahol nagy tudású professzoroktól tanulhattam.

Több tanulmányi versenyen is részt vettem, melyek közül a legnevesebbek a Litteratum Országos Levelező Verseny, melyen több éven át arany és ezüst fokozatot értem el, illetve az OTDK, melyen 2017-ben irodalomtudomány témában írt dolgozatommal bejutottam az országos döntőbe.

Tudásom átadását hivatásomnak érzem. Az oktatás középpontjába a beszédkészséget helyezem, játékos feladatokkal igyekszem könnyebbé tenni a tanulást.


Te is szeretnél hajón dolgozni, de nem tudod hol is kezdj neki, akkor segítünk Neked.

Jelentkezz tanfolyamunkra és 4 hónap múlva már Neked is lehet egy nagyon szuper életed.

Megnézem a tanfolyamokat

Kosár

Nincs termék a kosárban

Még vásárolok