Hajópincér
iskola
Hajónapló 8. rész - Milyen a Crew Bar?
A Crew Bar, azaz a személyzet „végállomása”
A Crew Bárban minden ital nagyon-nagyon olcsó volt. Ez azt jelenti, hogy egy bármilyen 4 cl-es ital, legyen az egy Bacardi, Captain Morgan, Jack Daniels vagy bármi más, 1,5 dollárba került. Ha üdítővel kértük, azért nem kellett külön fizetni. Ha persze külön kértünk egy dobozos üdítőt, az 60 centbe került. Az italokat egyébként csak jéggel adták ki (mármint, tisztán nem lehetett inni semmi rövid italt), és duplát nem kérhetett senki egyben. Tehát, lehetett pl. 6 pohár rumos kólát kérni, de csak 4 cl alkohol lehetett mindegyikben, és mellé nem vehetett senki még egy 4 cl-est tisztán. Ez azért volt, hogy ne kerüljenek az emberek túl gyorsan illuminált állapotba. (Csak zárójelben jegyezném meg, hogy lassan is be lehet… :D ). A sörök általában 1,25 dollárba kerültek (a prémiumok, mint pl. a Guiness, Boddingtons, Foster vagy Grolsch 2 dollárba). A borok (üvegenként) általában 12-16 dollár között mozogtak. Szóval, nem kellett túl sok pénz a napi lazuláshoz senkinek. Ezért is lehet könnyen alkoholistává válni, ha nem vigyáz az ember.
Ez komoly? Nem várt vendég a kabinban…
Este, miután lementünk a kabinba, szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy a szobatársam pasija is fent „alszik” az emeletes ágy felső szintjén, mert ott volt a cipője, és a lábszaga…Gondoltam, nem csinálok cirkuszt este, de másnap mindenképpen beszélek velük. Az mégsem mehet, hogy ott aludjon egy pasi minden éjjel. Alig volt levegő a kabinban, nyitva is hagytam kicsit az ajtót, mert fullasztó volt a benti „szag”…A Crew Bár hangzavara és zuhanyzás után jó volt végre lefeküdni, ám ami zavart, az a nagy sötétség volt. Amint lekapcsoltam a fejem felett lévő kis lámpát, és behúztam az ágy mentén a függönyt – így kialakítva a privát szférát -, totál sötét volt a kabin. Ez nem nagyon tetszett. Másnap reggel szólt az ébresztő, férfipajtás-szobatársunk „hazament” a kabinjába, én pedig, kihasználva az alkalmat, elmondtam a csajnak, hogy ez így nem lesz jó. Megbeszéltük, hogy napközben maradhat a pasija, de éjszakára nem. Azt mondta, már kérvényezték a közös kabint, szóval, elvileg pár nap, és költözik. Ebből a pár napból két hét lett…
Kikötöttünk!
Amikor másnap felmentünk reggelizni az étkezőbe, rájöttünk, hogy áll a hajó! Méghozzá a kikötőben, Key West-en! Elleptük a tipikus hajós kör alakú ablakokat, bámultunk ki, mint a birkák :D, és búslakodtunk, amiért ilyen gyönyörű helyre nem mehetünk ki. Gyorsan megreggeliztünk, felmentünk a Crew Bárba, de még az órák előtt kimentünk a hajó orrába, és ott csináltunk gyorsan pár fényképet, hogy legalább ennyi emlékünk legyen életünk első kikötős élményéről.
Alma beterelt minket, kezdődött az oktatás. Egyre jobban értettük egymást, kezdtek kialakulni a baráti társaságok. Az oroszul beszélők (ukránok, litvánok, oroszok) alkottak egy csoportot – vicces volt, ahogy beszéltek, olyan erőltetettnek tűnt a nyelvük, mintha veszekednének. Nem is tudom, hogy lehet annyi mássalhangzót kimondani egymás után. És angolul is ilyen „erősen” beszéltek! J A másik csoport volt a horvát-szlovén-macedón-szerbeké, ők nagyon közvetlenek voltak, szerették a magyarokat, úgy hívtak minket, hogy „madzsarica”. Az esti bározások alkalmával általában velük lógtunk.J Volt még egy pár román, ők is külön klikket alkottak. No meg, az a pár ázsiai, ők inkább csendben üldögéltek. Nagyon gyengén beszélték az angolt, nehezen tudták magukat megértetni. Viszont, az indonézeknek nagyon finom illatú cigijük volt, szegfűszeges, amiről később kiderült, hogy iszonyatosan erős (ha jól emlékszem, 10-szeres értékek voltak ráírva a dobozára a mi cigijeinkhez képest). Természetesen kaptunk belőle kóstolót, mint minden egyébből, ami „más” volt, mint a miénk. Gondolok itt a furcsa ételekre, italokra, amiket ki-ki magával hozott. Mondanom sem kell, hogy a pálinka mindenkit kiütött, aki kóstolta!
Ha Te is biztos alapokkal szeretnél kimenni dolgozni a hajóra, jelentkezz Hajópincér tanfolyamra és felkészítünk minden váratlan helyzetre! Hajópincér tanfolyam
A „hajós” angol nyelv szépségei…
Délután sok-sok mindent bemondtak a hangosba, amiből még mindig nem sikerült sokkal többet elkapnom, mint a végén a „Thank you for your attention.” - t… És persze nem azért, mert rossz lett volna a minősége a hangtechnikának… Kicsit kétségbe is voltam esve emiatt, már kezdtem félni, mi lesz, ha Ramónával nem egy hajóra kerülünk – aminek ugye elég nagy esélye volt…. Persze, a hajós angol az egy külön nyelv. Ott általában 45-50 ország képviselteti magát a személyzet berkein belül, és ennek a maximum 1%-a angol, amerikai, kanadai, skót, ausztrál stb. Tehát az összes többinek nem anyanyelve az angol. Így minden nemzet „ad” valamit a hajós nyelvbe, és tulajdonképpen senki nem beszéli tökéletesen a nyelvet. Ez abban nyilvánul meg, hogy egy-két szerződés után, ha a személyzet tagjai elkezdenek beszélgetni, abban van mindenféle szleng (nem angol!), és egy kívülállónak teljesen érthetetlen szöveg is kialakulhat, ám a hajósok 100%-ban megértik! Arról nem is beszélve, ha egy-két év után hallasz valakit angolul beszélni, már az akcentusából meg tudod állapítani, honnan származik!
Irány Mexikó!
Délután visszasereglett a „nép” a hajóra, ismét elindultunk, ezúttal Cozumel (Mexikó) felé. Este, amikor a Crew Bárból kimentünk a hajó nyitott orrába, nem láttunk magunk körül semmit, csak a tenger fekete színét, és a Hold fényét, ami a vízre vetült. Gyönyörű látvány volt. Szép, meleg, párás idő volt, és ott, akkor éreztük, hogy milyen messze is vagyunk mindentől és mindenkitől. Ugyanakkor annyira jó érzés volt, hogy ott lehetünk, hogy ezt nem negatívumként éltük meg, hanem abszolút pozitívumként. Eljutottunk a világ másik végére, egy luxushajón buliztunk más országokból származó fiatalokkal. Óriási élmény volt ez az egész! Pár héttel azelőtt még elképzelni sem tudtuk, vajon milyen lesz, hogy fognak velünk bánni, haza akarunk-e majd jönni. Azon csendes pillanatok egyikében pedig, amikor volt időnk ezeken gondolkodni, nagyon szerencsésnek éreztük magunkat, hogy minden tökéletesen alakult, sokkal jobban, mint ahogy elképzeltük! A hajó lassan ment, lehetett kint hallani, ahogy a víz csapkodja az oldalát.
Hiányzott a kenyér!
Rá kellett jönnünk, hogy a hajón nem volt normális kenyér. Volt sokféle (fehér, barna, magvas stb.), de mindegyik négyzet-alakú, szeletelt, édeskés, és akármennyit ettünk belőle, nem éreztük, hogy jóllaktunk volna vele, a gyomrunkat viszont megterhelte. Egyedül azt a kis buci félét szerettük, aminek hasonlított az íze az itthoni kiflihez, zsemléhez, és ha időben mentünk az étkezőbe, még melegen ehettük. Természetesen nem ott sütötték, csak jó mikrokat használtak! :D Szinte minden étel előre elkészítve vagy félkészen, fagyasztva kerül a hajóra, a legtöbbet csak melegíteni, sütni stb. kell. Így túl sok a tartósított kaja, ami a szervezetre nézve nem a legjobb (ettől lehet sokat hízni, ha nem figyel oda az ember – lásd az amerikaiak nagy többsége).
Bár, ez nem csak a hajón van így, hanem úgy általában az USA-ban. Ha bemegy az ember egy élelmiszer-boltba, friss húst nem lehet kapni, csak félkész vagy kész termékeket. Persze, vannak olyan helyek is, ahol árulják a frisset is, de egy átlag boltban (pl. Walgreens vagy Walmart) nem. A másik, ami nekem nagyon durvának tűnt, szintén a boltokra visszatérve, hogy gyönyörű zöldségek és gyümölcsök sorakoznak a polcokon („frissek” :D), de mindegyik teljesen ugyanolyan méretű és színű…Mindig elcsábultunk, amikor hatalmas piros epreket láttunk, vettünk is belőle természetesen, de ha valaki elé odatettük volna úgy, hogy nem látja, mit eszik, nem tudta volna kitalálni, annyira nem volt ízük.
Te is szeretnél hajón dolgozni, de nem tudod hol is kezdj neki, akkor segítünk Neked.
Jelentkezz tanfolyamunkra és 4 hónap múlva már Neked is lehet egy nagyon szuper életed.